ASD és a barátság

Olyan kedves! Hát tényleg autista?”
Négy különböző korú (8,10,12,14) gyermekem van, és mindannyian másképp élik meg a társas kapcsolatokat.
A legidősebb (14) fiamnak van egy judotársa (16), akit szülői kezdeményezésre több alkalommal elhívtunk hozzánk. Kezdetben nehezen találták meg a közös hangot, de a közös élmények – mint például a tegnapi strandolás egészen jól sikerült. A srác szintén a spektrumon van, nem igazán vannak kortárs-kapcsolatai, a szülei folyamatosan dolgoznak, a nap nagy részét egyedül tölti. Nagyon megsajnáltam, amikor áthívtuk a szülinapi köszöntésre (csak szűk családi kör+ő), mert alig akart hazamenni, mondván, hogy otthon csak unatkozik, szívesen marad itt. (Két napot voltunk együtt, de sajnos elég sok most az elintéznivalóm és a fiam jelezte is, hogy "nem kell mindig itt lennie" ).
A 12 éves lányomnak van egy közeli barátnője, akit csak akkor keres, amikor épp van hozzá kedve, és a kapcsolathoz egyfajta ambivalens viszony fűzi – ami teljesen természetes lehet ebben a korban.
A 10 éves fiam mindenki által kedvelt az iskolában, ugyanakkor nincs igazán mély, kötődő baráti kapcsolata. A kisebb lányomnál hasonló a helyzet. Ő volt az egyetlen, akinek az idén még hajlandó voltam "zsúrt" csinálni.
Szóval a barátkozás és a szociális kapcsolatok elég eltérőek nálunk és mivel az én gyerekeimnek nagyon nehéz ez a terület, sokat is foglalkozom vele.

Sokan azt gondolnák, hogy ha egy gyerek barátkozik, beszél, kedves, akkor „nem lehet autista”. Pedig épp fordítva: épp ezek miatt rejtve maradhat a szociális kommunikációs különbség.
Valójában az autista gyerek sem azért nem beszél vagy nem barátkozik, mert nem tud, hanem azért, mert másként működik:
- Nem mindig érti, mikor kezdődik vagy ér véget egy beszélgetés.
- Gyakran szóról szóra értelmezi a beszédet – az irónia vagy képletes kifejezések félreérthetőek lehetnek.
- Nehezebben olvassa az arcokat, a testbeszédet, a gesztusokat.
- Van, mikor túl sokat beszél egy témáról, és van, amikor visszakozik.
- Lehet, hogy nem veszi észre, mikor a másik már nem figyel.
Mégis vágyódik a társas kapcsolatokra, csak nem mindig tudja, hogyan találjon rájuk.
Támogatással viszont bárki máshoz hasonlóan ő is tud kapcsolódni.
Miért fontos ezt tisztán látni?
Mert a felszíni viselkedés sokszor csalóka lehet. Ahogy egy csoportban többen is megosztják: „nem azért nem beszél a gyerek, mert nem bír kommunikálni, csak nem jött rá, hogyan kell”
a szociális-kommunikáció nem csupán beszéd–beszéd, hanem a viselkedés, a szemkontaktus, a testbeszéd, a ritmus összehangolása – sok minden, amit nem tanítanak meg magától .
Amit érdemes tenni
Figyeljük a belső motivációt: ha vágyik a kapcsolatra, az már fél siker.
Ne csak azt kérdezzük, „van-e barátja?”, hanem „hogyan érezte magát a beszélgetés végén?”.
Tanítsuk, mutassuk meg: “amikor ... akkor így csinálod”. (Segítség lehet a Social Stories / szociális történetek alkalmazása)
Ne kételkedjünk a diagnózisban “mert olyan jól elvan” – épp a jó maszkolás miatt látszatra tipikus.
A barátkozás sokféle módon lehet valódi. Nem a hasonlóság számít, hanem az öröm, a kölcsönös megértés és a kapcsolódás lehetősége.
A gyerek igazán akkor boldog, ha a saját világában lehet önmaga – ehhez pedig megértésre és támogatásra van szükség.
#Autizmus #Neurodiverzitás #BarátságMindenkinek #Megértés
#TársasKapcsolatok #SzülőiTámogatás
#AutistaGyerekek #Empátia
#Inkluzió #Közösség