Nd és a pszichológus

Az évek során sokféle szakemberhez fordultunk a gyerekeinkkel. Nálunk a legtöbb támogatásra a pszichológiai oldalon volt szükség – különösen a nagyfiunknál.

Az önbizalomhiány volt a legfájóbb pont, ami mögött – ma már

látjuk – sok év félreértés, frusztráció és túl magas elvárás állt.

Kisgyerekkorában még nem tudtuk, hogy atipikus fejlődése miatt másként működik, mint érzékel, másként más dolgokat.

Magas elvárásainkkal – maximalista szülőként – azt gondoljuk, hogy kellene boldogulnia és mint más gyerekeknek.

Maximalista szülőként jó szándékkal, de tudatlanul azt gondoltuk, hogy úgy kell működnie, mint más gyerekeknek. Kívülről csak a verekedés, hiszti, indulatosság vagy szófogadatlanság látszott. s nem láttuk ami mögötte volt: hogy sokszor túl sok volt neki az inger, az elvárás, vagy épp a saját belső küzdelmei.
Nem tudtuk, hogy atipikus fejlődése miatt másként érzékel, másként dolgoz fel helyzeteket, így végül sokkal többet vártunk tőle annál, mint amennyit akkor valójában elbírt.
Ez sok belső feszültséget okozott neki. Sok év egyéni pszichoterápia, dráma- és művészetterápia segített abban, hogy ma már jobban érti saját magát – és mi is őt. Most, kamaszkorban, úgy látjuk, újra szüksége van támogatásra.
Nem könnyű szembenézni azzal, hogy mi is hibáztunk. De hálás vagyok, hogy mindig lehet újrakezdeni.
S mit is ad egy pszichológus?
A pszichológus nem a viselkedést „javítja ki”, nem arról szól, hogy a gyerek „viselkedjen jól”, vagy „illeszkedjen jobban”, hanem segít érteni, mi zajlik belül, ott, ahol a szorongás, a kudarcélmények, a félreértett reakciók és a megfelelési kényszer gyökeret vertek.
Segít feldolgozni a sebeket, amiket nem szándékosan okoztunk, segít visszaépíteni az önbizalmat, és megtalálni a belső kapaszkodókat.
Minket szülőket pedig nemcsak arra tanít, hogyan neveljünk, hanem arra is, hogyan kapcsolódjunk.
Hogyan legyünk jelen úgy, hogy a gyerek ne érezze magát rossznak – csak azért, mert másként működik.
Nem könnyű szembenézni azzal, hogy mi is hibáztunk,
de hálás vagyok azért, hogy mindig lehet újrakezdeni és reménnyel elindulni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy emberileg már lehetetlen, hiszen „ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27)